Picture
Március első vasárnapja a magyar református egyházban hagyományosan a Biblia vasárnapja. Erről annak rendje és módja szerint persze e reformatus.hu is beszámol, de most két, részben ennek az eseménynek az apropójából felbukkant hír ill. infó lehet érdekes a Haldiweb olvasói számára:
1. Közösségi Bibliafordítást indított az Ókorportál. A kezdeményezés kicsit furcsának tűnik első hallásra, hiszen a "szent" szövegekkel kapcsolatban nem ahhoz vagyunk hozzászokva, hogy csak úgy bárki hozzányúlkál. Viszont a közösségi portálok, azonnali megosztások világában, tetszik, nem tetszik, miért nem léphetne ki maga a Bibliafordítás is a web2 világába, például azért, hogy a sokszor egyébként évtizedekre elhúzódó revideálási munkák, hibajavítások ideje radikálisan lerövidüljön. Meg persze még jobban hozzászokunk az értelmezési kísérletek sokféleségéhez, hiszen jól tudja mindenki, aki bármilyen szinten is bármiféle "archaikus" szöveget fordít, hogy már a fordítás is bizony sokszor értelmezés. Másrészt a címben olvasható felszólítás nem feltétlenül a héberül-görögül-arámiul tudóknak szól. A fordítást "tesztelni", akár nyelvhelyességi szempontból, akár csak amiatt, hogy megfelel-e a mai ember fülének, legalább olyan fontos része a Bibliafordításnak, mint egy óhéber szó pontos jelentésárnyalatának visszaadása.
2. Készül persze a legutóbbi protestáns Bibliafordítás revíziója is. Ezzel kapcsolatban itt lehet egy beszélgetést olvasni Pecsuk Ottóval, a Magyar Bibliatársulat Alapítvány főtitkárával a dolgok jelenlegi állásáról.

 
 
Az Információs Társadalom c. folyóirat rendszeresen ad ki olyan tematikus köteteket, amelyek a modern iskolával, a "információs társadalom", a "webkettes" eszközök és az iskola összefüggéseivel, a "webkettes" eszközök és módszerek tanítási gyakorlatban való használhatóságával foglalkoznak. Így történt ez a legutóbbi szám alkalmával is; a tartalomjegyzék:

Tanulmányok
  • Ollé János: A tudás alapú társadalom iskolája
  • Duma László - Monda Eszter: Táblagépek oktatási eszközként való bevezetésének hatása - információs társadalom szcenáriók
  • Lengyel Péter - Herdon Miklós: e-Learning minőségfejlesztése a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumában
  • Molnár György: A technológia és hálózatalapú tanulási formák és attitűdök az információs társadalomban. különös tekintettel a felsőoktatás bázisára
  • Hülber László: Az online projektmunka és megvalósításának eszközei - Az oktatási célú közösségi hálózatok használatának praktikus kérdései
  • Károlyi Renáta - Bakó Béla: Diskurzus 2.0. Az élőszó metamorfózisa a 21. században, különös tekintettel az oktatásra


Vélemény
  • Buhály Attila: Felhő vagy köd? A cloud computing és a történelemtanítás


A folyóirat régebbi számai elérhetőek itt; a régebbi kötetek pdf-ben letölthetőek, érdemes böngészni ezeket a számokat is. Idővel nyilván ez a kötet is "online" lesz...
 
 
A címben szereplő témával kapcsolatos pályázati kiírások, dokumentálási, megosztási lehetőségek... Továbbított anyag a vonal alatt.
--------------------------------------------------------------------

DIGITÁLIS MÓDSZERTÁR – Ötletével díjat nyerhet!



2012. november 1-jétől a Tempus Közalapítvány tematikus honlapján (www.oktataskepzes.tka.hu, www.kutprogram.tka.hu) már elérhető az a felület, ahol a Digitális Módszertárba jelentkező, közoktatásban dolgozó pedagógusok (vagy szakmai munkaközösségek) egy online adatlap kitöltésével feltölthetik módszertani ötleteiket.



A Tempus Közalapítvány Digitális Módszertára azoknak a pedagógiai tervezés és tanulásszervezés tárgykörébe tartozó dokumentumoknak, módszertani ötleteknek ad helyet, melyek a digitális nemzedék interaktív tanulását, tanítását segítik az IKT eszközök kreatív használatával, azok tanórai vagy tanórán kívüli alkalmazásával. A felhívásra azok jelentkezését várjuk, akik saját ötleteiket megosztanák oly módon, hogy azok a Digitális Módszertárba feltöltve bárki számára elérhetővé, kereshetővé, adaptálhatóvá váljanak.



Az októberben meghirdetett felhívás alapján a november 30-ig beküldött ötleteket szakértők értékelik, amelyek közül a legjobbak elnyerhetik a pénzjutalommal is járó Digitális Pedagógus Díjat.



A jelentkezés feltételeit, az értékelés szempontjait is magában foglaló felhívás teljes szövege itt olvasható. (Elérési útvonal: www.kutprogram.tka.hu > Digitális Módszertár)



A jelentkezésnek keretet adó online adatlap innen elérhető, az adatlap kitöltésével kapcsolatos hasznos információkkal együtt. (Elérési útvonal: www.kutprogram.tka.hu > ÖTLET BEKÜLDÉSE – Digitális Módszertár)



További információ: B. Tier Noémi projektkoordinátortól kérhető a noemi.tier{kukac}tpf{pont}hu címen.



***



FELHÍVÁS – Személyes tanulási élmények megosztására



Érezte már úgy, hogy egy pillanatból nagyon sokat tanult? Volt már arra példa az életében, hogy egy eseményt utólag hatalmas tapasztalatként értékelt, ami alapjaiban megváltoztatta az életét vagy gondolkodásmódját? Van kedve mindezt végiggondolni? És leírni?



Ha igen, arra kérjük, írja le röviden azt a tanulási tapasztalatot, élményt, eseményt vagy helyzetet, amelyet a legjelentősebbnek tart az életében. Bármilyen tapasztalatról írhat, amit tanulásként értékel. A fontos az, hogy a következők derüljenek ki a leírtakból: az adott tapasztalatot milyen körülmények között szerezte? Miért volt Önre különösen nagy hatással? Kik/mik voltak a legfontosabb szereplők ebben a tapasztalatban?



Felhívásunkkal meg szeretnénk szólítani Önt mint az egész életen át tartó tanulás résztvevőjét, és arra biztatni, hogy gondolja végig saját életét és számba véve minden olyan tapasztalatot, amelyből tanult (szabadidő, képzés, iskola vagy család világában, stb.), írja meg nekünk azt az egyet, amit most a legfontosabbnak érez. Mindez a Közösségi Út a Tanuláshoz projektünk keretében valósul meg, melynek célja az egyéni tanulási életutak minél mélyebb megismerése, különös tekintettel a közösség által megtámogatott tanulásra és a nem formális, informális tanulási tapasztalatokra, tehát az iskolán, sőt, bármely intézmény keretein túli tanulási élményekre.



További részleteket a felhívásról és a tapasztalat megosztásának módjáról honlapukon, az alábbi linkre kattintva találhat: http://oktataskepzes.tka.hu/pages/content/index.php?page_id=1115



További információ: Juhász Judit projektkoordinátortól kérhető a juhasz.judit{kukac}tpf{pont}hu címen.
Oktatás és képzés az EU-ban és itthon
www.oktataskepzes.tka.hu
Tempus Közalapítvány - Oktatás és képzés az EU-ban és itthon
 
 
Picture
Régen volt ugye az iwiw, a "social network" hőskorában, de ott csak a frászt kaptuk, amikor mindenféle cipőbolt jelölt meg minket ismerősnek. Majd jött a Facebook, látott és győzött. Használjuk kommunikációra, információk megosztására, "lájkolására". A "Face" ugyanakkor nem más, mint egy óriási zsibvásár, sose tudhatjuk, mondanivalónkat ki hallja meg éppen; épp azért az égig növésével párhuzamosan megjelentek olyan bokrok, amelyek kölönféle érdeklődés - hobbi, vagy akár szakma - szerint szerveződnek. Igaz ez a humán tudományokra is: van ugye már az Academia.edu, aztán itt van a Mendeley, mindkettő arra jó, hogy nem a "mit reggeliztem ma"-féle posztokkal nyomjuk tele, de ha akad valami publikáció, ott meg lehet osztani a pdf-eket, vagy éppen közös vagy hasonló kutatási témákat űzők csodálkozhatnak egymásra. Most pedig az Archaeoseek nevű portált sodorta az utamba a gugli, amely kifejezetten egy régész-"Facebook" akar lenni, legalábbis a leírása szerint. Lehet saját oldalt csinálni, van lehetőség képeket, blogbejegyzéseket megosztani, fórumozni, csoportokat léptrehozni vagy azokhoz csatlakozni. Enjoy it!

 
 
Robbanásszerűen terjed az információmegosztásnak egy viszonylag új, webes környezetben használható műfaja: az infografika. A dolog lényege, hogy témánkat, mondanivalónkat, vagy csak amiről beszélni szeretnénk, valamilyen képszerű grafikus formában tesszük közzé. A dolog nyilvánvaló: amikor például az e-könyvek gazdasági összefüggéseiről beszél valaki, hosszú (és a web2 világában valljuk be, kezelhetetlen szövegfolyamat helyett egy első pillanatban áttekinthető táblázattal szemlélteti a mondanivalóját. 
Az infografikával eddig csak egy probléma volt egyszerű mezei halandó számára: az elkészítésük. A Dragonweben azonban nemrégiben olvasható volt néhány tipp, legalábbis néhány infografika-készítő webes alkalmazást illetően, és a magam részéről ennek hatására kicsit elszabadult a fantáziám: hogyan lehetne a műfajt az oktatásban felhasználni? Mi lenne, ha nyögvenyelős szemináriumi dolgozatok mellett - alternatívaként - megjelenne, hogy a hallgatók egy szeminárium alkalmával egy-egy infografikán dolgozzák fel az adott témát? Mondjuk Nagy Sándor hadjáratának anatóliai szakaszát? Hammurapi törvényeit? Eretnek gondolat? A módszertani háttér adott: különböző kutatások és háttérinformációk alapján kell az adatokat egy rendezett, logikus szál alaápján összefüggésbe helyezni, csak most nem szemináriumi dolgozatok lineáris szövegfolyamatai, hanem egy átlátható grafika által.
Most már vége a szorgalmi időszaknak, de jövőre esetleg majd meglátjuk... Vélemény?