(Írta: Szvák Enikő)
A nyíregyházi történelem tanszék ebben a tanévben látványosan beaktivizálta magát, első félévben egy túra, pár hete egy pesti múzeumlátogatás, és most a sóstói skanzenvizit.
De mielőtt elkezdeném élménybeszámolómat, egy felettébb érdekes okfejtés jutott eszembe már indulás előtt. A következő „gondolat bánt egemet”: miért is van az, hogy a magyarok nagy többségét nem is érdekli a népművészet, a néprajz és a saját kultúránk? Miért is nem tartjuk sokra? Persze rendezhetnek hagyományőrző napokat, népi fesztiválokat, és igen nagy tömeg gyűlik össze, de akkor sem tudja majd megkülönböztetni az átlag magyar pl. hogy mi a különbség az ól és a csűr között.
Én őszintén szólva ezért elég sokszor az oktatási rendszert is hibásának tartom, de ha ezen véleményemet elkezdeném fejtegetni, akkor már nem is kirándulásról, hanem oktatásügyi vitáról kellene szólnom.
Tehát visszatérve a kaptafához, egy átlag magyar ha hazai földön pihenni megy, akkor az azt jelenti, hogy vízközelben, wellness-központban, esetleg állatkertben gondolkodik. Bezzeg ha elmegyünk külföldre, akkor máris érdekesnek találjuk a dervistáncot, egy beduin vacsorát, akármit, amit az adott ország kínál. Mert az különleges, egzotikus, és hát folklór!
Azt hiszem, ez eddig rendben is van, de akkor az itthoni folklórt miért is nézzük semmibe? Miért van az, hogy egy átlag magyar deák többet tud az egyiptomi vagy török szokásokról, mint a sajátjáról? Itthon is van ám olyan, hogy az ember lányának tátva marad a szája. Sarkos példaként hoznám a tojáspatkolást; hát könyörgöm, tessék nekem olyan embert mutatni, aki laikusként, aki végzett képzőművészként ilyet tud, mert akkor az illető a ritka fehér hollók egyike.
Ezen el kellene gondolkozni kérem szépen, és nem csak általános, közép-, de felsőoktatási szinteken is, és esetleg kivinni a diákot abba a skanzenbe, vagy falumúzeumba.
Itt egy remek ellenpélda, hogyan lehet becsábítani az érdeklődőket és tanárokat – pl. jelen esetben a blog tulajdonosát is – és új információkhoz juttatni.
Most hogy végre kiokvetlenkedtem magam, rátérek a kirándulásra, aminek a partizánakciós ötletét Dr. Fazekas Rózsa tanárnő alapozta meg és az idegenvezető szakirányos végzős hallgatók, a tanári kar nagy része, valamint pár érdeklődő jelenlegi egyéb vagy éppen még szakirány választás előtt álló hallgató is betársult.
A nagy érdeklődést betudhatjuk annak, hogy a főiskola 5 km-es körzetébe szerveztük, és csábító lehetőségként lebegett a szemünk előtt egy adag szabolcsi töltött káposzta, és jóféle rétes lehetősége. Ami, lássuk be, nem utolsó szempont, és bizony, személy szerint nekem ízlett is a zöldövezetben, falusi környezetben elfogyasztott egy tál étel. Csöndben megjegyzem, azért a magyar ember szívéhez a gyomrán át vezet az út, tehát már a varázsszó (kaja!) említése is felért egy kisebb sikeres offenzívával.
A látogatás fő célja, hogy a „Skanzenek” c. tárgyat felvett idegenvezetősök bemutassák tudásukat és skanzen épületeit, tárgyait, látványosságait, mintegy főpróbaként a munkahely előtt. Többen többféleképpen próbálkoztunk élni a lehetőséggel: vagy informatív előadást tartott valaki, vagy kérdésekkel bombázta a hallgatóságot, és igyekezett mozgatni őket – lásd én.
Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy ez a kirándulás is remekül sikerült, a hangulat oldott volt, jutott idő némi humorra és tanulásra is. Ha emlékezetem nem csal, akkor ötvöztünk valami olyat, hogy „játszva tanulás” és „tanulmányi kirándulás”.
Az időre sem lehetett panasz, a végén már sajnáltuk, hogy nem nyári öltözékben vágtunk neki, de hát ki gondolta. (Ennyit a modern időjárásjelentésről.)
Ha valaki egyszerű látogatóként kitéved, akkor sajnos ne várjon sokat; bár az épületek, tárgyak állaga remek, sajnos hiányoznak a magyarázó feliratok, táblák, és aki városi gyerek, az nagyon sok mindenről nem tudja, hogy mire való. Javaslom, vigyen magával egy kis összefoglaló művet, hogy ha saját magának vagy a gyereknek kérdése van, tudjon miben utána nézni és válaszolni. Remek megoldások erre a feladatra a „Hon és népismeret” általános iskolai könyvecskék.
( Van ilyen tárgy alsóban? Jesszus de vén vagyok, nekünk még nem volt, amit kellett, azt rajzból vagy történelemből tanultuk meg.)
Vagy ha nem akar magával cipelni pár oldalt, akkor érdeklődjön a történelem tanszéken; van-e éppen végzős idegenvezetős gárda, és csatlakozzon be egy ilyen péntek délutáni körtúrára, mert megéri. Ez volt itt a reklám helye, mert hát minden szentnek maga felé hajlik a keze.
A nyíregyházi történelem tanszék ebben a tanévben látványosan beaktivizálta magát, első félévben egy túra, pár hete egy pesti múzeumlátogatás, és most a sóstói skanzenvizit.
De mielőtt elkezdeném élménybeszámolómat, egy felettébb érdekes okfejtés jutott eszembe már indulás előtt. A következő „gondolat bánt egemet”: miért is van az, hogy a magyarok nagy többségét nem is érdekli a népművészet, a néprajz és a saját kultúránk? Miért is nem tartjuk sokra? Persze rendezhetnek hagyományőrző napokat, népi fesztiválokat, és igen nagy tömeg gyűlik össze, de akkor sem tudja majd megkülönböztetni az átlag magyar pl. hogy mi a különbség az ól és a csűr között.
Én őszintén szólva ezért elég sokszor az oktatási rendszert is hibásának tartom, de ha ezen véleményemet elkezdeném fejtegetni, akkor már nem is kirándulásról, hanem oktatásügyi vitáról kellene szólnom.
Tehát visszatérve a kaptafához, egy átlag magyar ha hazai földön pihenni megy, akkor az azt jelenti, hogy vízközelben, wellness-központban, esetleg állatkertben gondolkodik. Bezzeg ha elmegyünk külföldre, akkor máris érdekesnek találjuk a dervistáncot, egy beduin vacsorát, akármit, amit az adott ország kínál. Mert az különleges, egzotikus, és hát folklór!
Azt hiszem, ez eddig rendben is van, de akkor az itthoni folklórt miért is nézzük semmibe? Miért van az, hogy egy átlag magyar deák többet tud az egyiptomi vagy török szokásokról, mint a sajátjáról? Itthon is van ám olyan, hogy az ember lányának tátva marad a szája. Sarkos példaként hoznám a tojáspatkolást; hát könyörgöm, tessék nekem olyan embert mutatni, aki laikusként, aki végzett képzőművészként ilyet tud, mert akkor az illető a ritka fehér hollók egyike.
Ezen el kellene gondolkozni kérem szépen, és nem csak általános, közép-, de felsőoktatási szinteken is, és esetleg kivinni a diákot abba a skanzenbe, vagy falumúzeumba.
Itt egy remek ellenpélda, hogyan lehet becsábítani az érdeklődőket és tanárokat – pl. jelen esetben a blog tulajdonosát is – és új információkhoz juttatni.
Most hogy végre kiokvetlenkedtem magam, rátérek a kirándulásra, aminek a partizánakciós ötletét Dr. Fazekas Rózsa tanárnő alapozta meg és az idegenvezető szakirányos végzős hallgatók, a tanári kar nagy része, valamint pár érdeklődő jelenlegi egyéb vagy éppen még szakirány választás előtt álló hallgató is betársult.
A nagy érdeklődést betudhatjuk annak, hogy a főiskola 5 km-es körzetébe szerveztük, és csábító lehetőségként lebegett a szemünk előtt egy adag szabolcsi töltött káposzta, és jóféle rétes lehetősége. Ami, lássuk be, nem utolsó szempont, és bizony, személy szerint nekem ízlett is a zöldövezetben, falusi környezetben elfogyasztott egy tál étel. Csöndben megjegyzem, azért a magyar ember szívéhez a gyomrán át vezet az út, tehát már a varázsszó (kaja!) említése is felért egy kisebb sikeres offenzívával.
A látogatás fő célja, hogy a „Skanzenek” c. tárgyat felvett idegenvezetősök bemutassák tudásukat és skanzen épületeit, tárgyait, látványosságait, mintegy főpróbaként a munkahely előtt. Többen többféleképpen próbálkoztunk élni a lehetőséggel: vagy informatív előadást tartott valaki, vagy kérdésekkel bombázta a hallgatóságot, és igyekezett mozgatni őket – lásd én.
Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy ez a kirándulás is remekül sikerült, a hangulat oldott volt, jutott idő némi humorra és tanulásra is. Ha emlékezetem nem csal, akkor ötvöztünk valami olyat, hogy „játszva tanulás” és „tanulmányi kirándulás”.
Az időre sem lehetett panasz, a végén már sajnáltuk, hogy nem nyári öltözékben vágtunk neki, de hát ki gondolta. (Ennyit a modern időjárásjelentésről.)
Ha valaki egyszerű látogatóként kitéved, akkor sajnos ne várjon sokat; bár az épületek, tárgyak állaga remek, sajnos hiányoznak a magyarázó feliratok, táblák, és aki városi gyerek, az nagyon sok mindenről nem tudja, hogy mire való. Javaslom, vigyen magával egy kis összefoglaló művet, hogy ha saját magának vagy a gyereknek kérdése van, tudjon miben utána nézni és válaszolni. Remek megoldások erre a feladatra a „Hon és népismeret” általános iskolai könyvecskék.
( Van ilyen tárgy alsóban? Jesszus de vén vagyok, nekünk még nem volt, amit kellett, azt rajzból vagy történelemből tanultuk meg.)
Vagy ha nem akar magával cipelni pár oldalt, akkor érdeklődjön a történelem tanszéken; van-e éppen végzős idegenvezetős gárda, és csatlakozzon be egy ilyen péntek délutáni körtúrára, mert megéri. Ez volt itt a reklám helye, mert hát minden szentnek maga felé hajlik a keze.
